Ha tovább akarjuk gondolni a keleti hagyományon alapuló zenei elõadásmódokat, akkor semmiképpen nem tekinthetünk el a nyugati
zenét jellemzõ polifóniától. A polifóniában, azaz többszólamúságban keletkezõ, a harmóniák oldásában kötésében érezhetõ
feszültség az összhangzatokban (akkordokban) ragadható meg. Bartók a zenéjében nagyszerû szintézist valósított meg a keleti
pentatónia és a nyugati kromatika között, bár mindezt temperált hangrendszerben.
A Modern Magyar Makámban alkalmazható kreatív zenélési mód nem csupán lineáris, polimodális, hanem polifónikus is lehet.
A szabályok lehetõséget adnak arra is, hogy adott harmónia szerkezet képezze a polifóniát. Különösen érdekes és kreatív lehetõséget
ad a bartóki tengely rendszer alkalmazására, beleértve az általam már korábban kidolgozott kiterjesztett (para-, hypo- és meta-alfa)
természeti szimmetriákon alapuló harmónia rendszert is. Szabályok határozzák meg, a temperált és nem temperált hangrendszer
használatát. Közismerten a polifónia csak a temperált hangrendszerben használható. Egy darab egy-egy részeként a temperált és
nem temperált hangrendszer használható, de összekeverve sohasem. Ezzel elkerülhetõ az a napjainkban tapasztalható tarthatatlan
helyzet, hogy az õsi nem temperált rendszerek és hangzások a világzene ürügyén összekeverednek temperált akkordokkal és minden
egyéb, egymással természetüknél fogva nem keveredõ dologgal. Így minden valaha külön-külön keletkezett zenei érték, összemosódva
egyetlen tömegben kerül a szemétdombra. Ez hozzá nem értésrõl, beavatatlanságról és a dolgok materiális, felszíni látásmódjáról
tanúskodik. A szintézis sohasem anyagi síkon jelent összeolvadást, hanem mindig és elõször is primordiális síkon.
Annak megtörténte után manifesztálódik fizikai síkon is. A magyar zenének következésképpen van egy szellemi küldetése is:
a két nagy pólus, Kelet és Nyugat szintézise.