Vajon mi lehet az oka, hogy ma a XXI. Század elején még mindig vannak több ezer éves élõ zenei hagyományok, melyeket nem tudott
kikezdeni sem az idõ, és nem tudott lemosni a történelem sem. Valamiért keményen ellenállt a tõle idegen hatásoknak is, és bár ma
is változik, hiszen univerzalitása éppen a változásban van. A forma állandó, csupán a tartalom változik. Miként a metafizika, a misztika
ismeri a szellemi síkon létezõ "õsembert" (Adam Kadmon), vagy másnevén a Primordiális Embert, mint minden emberi entitás
eredeztetõjét, eképpen ehhez hozzátartozik annak primordiális kultúrája, így a zenéje is. Minden ember által intuitive alkotott,
szellemébõl felhozott zene ebben gyökerezik. A mai is ismert és élõ õsi zenei hagyomány a perzsa/arab makám vagy az indiai rága,
mind errõl a primordialitásról tanúskodnak. Hogy a makám Pakisztántól Marokkóig miért van jelenleg is élõ hagyományként jelen,
annak okai is ebben keresendõk. Egy nép zenéje, legyen az klasszikus vagy népzene, több rétegbõl áll össze.
Ezek a rétegek a következõk: mindenek elõtt a mélyebb entittásukra jellemzõ fizikai síkon túli primordiális zene, a közösségi életmód
hatásai, a kulturális életmód és a közvetlen külsõ zenei hatások. A poláris fizikai világunkban manifesztálódó õsi zenei formák, mind az
emberi lélek primordialitását hordozzák, annak folytonosságáról, idõtlenségérõl, annak mindenkori és örökkévaló jelenlétérõl
tanúskodnak. Eredendõen szakrális zenei jelenségek. A sok évezredeken keresztül ívelõ zenei formák ezért kikezdhetetlenek.
Természetükbõl adódik, hogy kiirthatatlanok, mert princípiumuk nem az anyagi világban gyökerezik. Manifesztációjukban õrzik a
szakrális és rituális minõséget, tisztán magában foglalva azokat. A makám megfelelõ kultúrában és szakrális környezetben,
mint egy növény, megfelelõ élettérben létezhet. A megnyilatkozásához megfelelõ körülmények kellenek.
Azok megléte esetén elkerülhetetlenül életre kel.