A makámról
kialakult kép hiányos. A teljes képhez fel kell tételeznünk,
hogy valóban volt bolgár és magyar makám is.
Az õsmagyar makám kultúra nyomát kutatni jóval
komplikáltabb, mint általában csak a makámmal foglalkozni.
Miközben a makám Pakisztántól Marokkóig ma
is élõ létezõ zenekultúra meg kell vizsgálni
a tényt, hogy egyes
országokban ma miért nem játszanak makámokat, ahol
pedig történelmileg, földrajzilag, és kulturálisan
is kellene,
hogy létezzen. Itt érdekes a kurd nép. Még a hazátlanságuk
sem tudta megakadályozni a makám kultúra
fennmaradását, mert a kurdok sem mondhatnak egyetlen országot
a hazájuknak, ettõl még létezik a kurd makám.
Éppen õk a bizonyíték arra, hogy ez a zenei forma
bizonyos szélsõséges viszonyok között is életben
maradhat.
A magyar és a bolgár zenetörténetben és kultúrájában
vannak közös hasonlóságok: mindkettõ nép
keletrõl származik,
az õshazájuk a makám kultúra aurájában
volt, így elviekben ma is játszaniuk kellene makámot, hiszen
minden feltétel
adott volt. Ezzel szemben nem játszanak. Az ok mindkét esetben
idegen vallás és kultúra erõszakos terjeszkedésében
keresendõ.Számos jel és nyom van arra, hogy a magyar makám
létezett, miként a bolgár is.
A kérdés tehát nem az, hogy az õs magyarok játszottak-e
makámot, hanem inkább az, hogy milyen lehetett az.
A szétszórt cserepeket összerakásának folyamata
is tisztán mutatja, hogy valaha minden együtt volt ahhoz, hogy
a maqám zene és elõadásmód létezhessen.
A Hun Birodalomról a ma már tudható információk
szerint nem lehet azt állítani, hogy állandóan vándorolt.
Rengeteg újabb kutatás és tanulmány vág egybe,
ami nem lehet véletlen, arra vonatkozóan, hogy õseink sokkal
magasabban civilizált életet éltek, mint azt a jelenlegi
hivatalos történetírás tudni engedi.
Egy erdélyi kutató négyszázhatvan éves tankönyveket
talált melybõl kiderült, hogy Hun birodalom nagy kiterjedésû
volt és ebben a birodalomban volt belsõ mozgás, vándorlás.
Az õsi hun városok, Ordosz, Uruk,stb mind fejlett,
a korában magasan civilizált kultúrával rendelkeztek.
További érdekes leletek kerültek napvilágra. Hogy
mik ezek?
1860-ban a perzsiai Iszpahánban, a mai Irán dél-nyugati
részén találtak egy V. századi Hun- Örmény
szótárt és
nyelvtankönyveket. Ennek elõkerült egy szerzetesek által
lemásolt VI. századi másolata is.
Nem sokkal késõbb elõkerült Jerevánból
egy kilencedik századi másolat török nyelven. Mindez
azt bizonyítja,
hogy a Hun birodalomban igen fejlett magas kultúra volt. Ez természetesen
vonatkozik a zenéjére is.
Tehát a vadászó, gyûjtögetõ õseinkrõl
szóló mendemondákat gyorsan el kellene felejteni, mert
hazugság,
ezt valakik kitalálták nekünk sok mással együtt.
A mi õseink egy fejlett kultúrájú, mûvelt
nép volt.
A Magyar Makám a mai körülmények, az életmód,
mindenekelõtt a nyugati kultúra erõs hatása miatt
õsi formájában nem tudna elterjedni. Amit tehetünk
az, hogy összerakjuk, és elmentjük, mint az õsi kultúránk
részét,
majd újra felidézve gazdagítjuk, és egy új
minõségben hagyományozzuk tovább, mint Modern Magyar
Makámot.
Vissza...