Izgalmas az a bátor feltételezés, hogy ha a magyarság történelme másféle irányt vett volna, és évezredekkel korábban megtelepedett
volna a távol- vagy közép-keleti, ázsiai területeken, akkor ma bizonyára még mindig létezne a Magyar Maqám, mégha nem is így
neveznék. A zene és a hangszerek útját végigkövetve érdekes következtetéseket vonhatunk le. Azt is izgalmas elképzelni, hogy a
csángóknál máig fennmaradt húros hangszer a koboz, valójában tökéletes instrumentum a maqám játszásához. Izgalmas azt
feltételezni és elképzelni, hogy a hangszeres zenénk mélyebb gyökerei még valahol megtalálhatók azon a vidéken éppen ezen a
hangszeren. A csángók koboz használata pedig nem véletlen, egy valamikor virágzó zenei hagyomány mai tárgyi emléke és bizonyítéka.
A magyarság hangszereinek zömét õseink hozták magukkal, és nem átvették. A magyarság változatos hangszer-arzenállal rendelkezett.
A keleti népek gyakran cserélgettek egymás között hangszereket, így nehéz bizonyítani, hogy melyik elõzte meg a másikat.
Régészeti leletekre sem támaszkodhatunk, hiszen a hangszerek jelentõs része idõt nem álló anyagból készült és az évezredek során
megsemmisült. Nagy segítséget nyújtanak azonban az eddig kellõen fel nem használt néprajzi analógiák.
Az minden esetre nagyon fontos és erõs bizonyíték, hogy a két legõsibb makámok játszására alkalmas hangszer a koboz és a citera
a népzenénkben is megõrzõdött.