Az õstörténetünkbõl más országok is õriznek írásos dokumentumokat. A perzsák például õriznek ránk vonatkozó, rólunk szóló õsi
Arvisúrákat. Ezeket nem akarják sem nyilvánosságra hozni, sem átadni nekünk, viszont létezésüket nyilvánosan is tudtunkra adták
nemrégiben. Az ok nyilvánvaló: a megtalált krónikák a világról mesterségesen festett hivatalos képet jócskán felbolygatná.
Már Bartók õstörténeti kutatásait is minden eszközzel akadályozták és a kutatások legérzékenyebb része ma is hozzáférhetetlen.
Az õstörténet tanulmányozása során elõkerült számos térkép, melyek egymástól független lejegyzésekben bemutatják mindazokat
a helyeket, ahol a népeinket alkotó törzsek éltek a törzsszövetség elõtt és után. Bemutatja vándorlásaikat és kivetíti mindazokat a
kulturális hatásokat, melyek mindenképpen megjelentek a zenéjükben is.
Ezek a térképek önmagukban bizonyítékok Bartók feltételezéséhez a maqámot illetõen. Tanulmányozva az adott földrajzi helyen
valaha élt népek ma fellelhetõ zenéjét, a keleti klasszikus- és népzenéket, egyértelmûen feltûnik, hogy egy olyan erõs kultúra hatása
alól egyetlen ott élõ kultúra nem vonhatta ki magát. Az összefüggések, a hatások és a közös alapok ismeretében fellebbennek a
finom részletekben rejlõ titkok. Felvetõdik a kérdés, hogy ha erõs õsi kultúrák éltek egymás mellett, akkor kinek a zenéje kire volt
hatással? Ha csak nem minden letaposó erõszakos kultúráról van szó, akkor a hatás kölcsönösen jelentkezik. Ha ez így igaz,
márpedig a történelem igaz, és elmásított változata egyaránt megerõsíti, hogy az akkori, egyazon területen élõ kultúrák inkább
kiegészítették és megtermékenyítették egymást, mint kiirtották. Leszámítva a vallást, mert abban sohasem volt egyetértés. Eképpen
kutatások nélkül is állítható, hogy a maqám mai formái egészen mások lennének, ha magyarok nem éltek volna azon a területen,
miként fordítva is igaz, a magyarok zenéje is egészen más lenne, ha nem lett volna arab és más hatás. Az õskutatások azonban
még messzebbre visznek. A távol-keleti zenékkel való rokonság még többet is mutat. Azt mindenekelõtt, hogy a maqámszerû zenei
rendszerek még régebbi keletûek, mint azt feltételezhetnénk. Az indiai klasszikus zene olyan idõtávlatból merül fel, ami egybe esik
az õseink kultúrájának idejével. A zene egy olyan univerzális átjáró a múlt és jelen között, ami nem felejt. Bár az elmúlt ezer esztendõ
alatt csaknem mindent elfelejtettünk, a zenekultúránk legõsibb rétege immár csak töredékeiben tapintható ki.
Minden eleme megvan, csupán össze kell rakni.

Ezek után felvetõdik legizgalmasabb kérdés, hogy milyen lenne most a zenénk, ha õseink nem jöttek volna el a Kárpát medencéig,
hanem mondjuk valahol Közép-Ázsiában maradnak és telepednek meg? Mindenek elõtt, az ezer évvel ezelõtti zenénk képezte
volna alapját egy nem létezõ mainak. Az õshazában való végsõ letelepedést követõ évszázadokban kialakult volna egy városiasodott
magasabb civilizáltság, ami törvényszerûen maga után hozza a kultúra fejlõdését, a hagyomány hagyományok rétegzõdését és
megõrzését. Ilyen körülmények között megmaradhatott volna egy távoli idõk õsi gyökereibõl kinõtt, a mai maqámmal rokon hangszeres
zene és elõadásmód. Erre a mai Ujguroka legjobb példa.
Fontos felismerés, hogy a hozzánk képest legkeletebbre élõ csángó magyarok koboz zenéjében felismerhetõen minden együtt van
ahhoz, hogy fel lehessen belõle térképezni milyen is volt a hangszeres zenénk ezer évvel korábban.
Összességében azonban a magyarság eddig feltárt, jelenleg ismert zenéjében is együtt van mindaz a hagyomány, ami valamikor
alapját képezte egy magasan fejlett maqámszerû hangszeres zenekultúrának. A tartalma a népdalokban fennmaradt. A népzenénk,
különösen annak díszítésmódja, sokat elárul a ráhatásokból. Ha meghallgatunk egy öreg erdélyi népi énekest, akkor azt tapasztalhatjuk,
hogy a nem temperált hangrendszeren belül énekel, és a mikrotonikus hangok a díszítésben és a dallami hangokban is jelen vannak.
Ez mindenképpen a keleti zenék sajátossága.
Az eredeti rögtönzéses, variációs elõadásmód továbbá annak átörökítõ rendszere töredezett szét és tûnt az idõk homályába.
Maga az önmagát éltetõ rendszer szakadt szét. Ehhez elegendõ volt a nép széttagolása, egy idegen vallás ráerõltetése, majd 2-3
generáció után csaknem minden hagyomány feledésbe merült. A tartalom csupán a népi kultúrában maradt fent, de zenei rendszerének
az átörökíthetõ része, az elõadásmód a mélytudatunk homályába enyészett.
Ez a rendszer felidézhetõ, újra összerakható, csupán kutatni kell utána kívülrõl és belülrõl egyaránt.

Az õstörténetünkrõl szóló könyv nem csupán egy olvasmány, nem csupán ihlet forrása, sokkal több annál. Hit a beavatottságban és a
folyamatosságban, abban, hogy az igazmondás a zenében is tovább él. Egy spirituális jelzés és egy rituális pont, ahol a múlt eggyé
válik a jelennel. Van egy reménysugár: A mindent összemosó "kulturális" globalizáció nem a szellemben gyökerezik, hanem az
anyagban, és az önzésben, ezért a szellemben keletkezõ dolgokra hosszú távon hatástalan. Ha a szellem szintjén valami meg akar
születni, az megszületik mindenféle anyagi síkon való tudatos manipuláció ellenére is és évezredeken át is mindent túlél.
Az igazi zene is ilyen természetû. Nem lehet belefojtani a lélekbe.

Vissza...